2016/01/23

Tour de Magyar Zarándokút #1 Dunavecse

A Magyar Zarándokút 2011 tavaszán nyílt meg mintegy 430 km hosszan Esztergom és Máriagyűd között. Az El Camino ihlette zarándokút jele a kettős kereszttel áthúzott nyíl, március végétől november végéig mindenki számára nyitva áll. Mivel a gyaloglás mellett kerékpárral is ajánlják teljesítését, én a túrakerékpáros szemszögéből mutatom be egy-egy szakaszát. Aki a részletekre kíváncsi, a http://magyarzarandokut.hu/ honlapon tájékozódhat.

Elsőként a dunavecsei szakaszt járom végig a város északi részétől, a Tass felőli töltésen érkezve.

A szimbólumot követve a burkolatlan töltés helyett ...

... aszfaltozott kerékpárúton folytathatjuk utunkat ...

... a töltés oldalában.

Kerékpáron suhanva azért nem árt figyelemmel lenni, mert néha elvéthetjük a jeleket, de erről lesz még szó a későbbiekben.

Közben meg is érkezünk az első Petőfi-emlékhez: a 2000-ben emelt kopjafa a Petőfi-fa helyén áll. A költő 1841-44 között tartózkodott rövidebb időszakokat Dunavecsén, aminek számos versében emléket állít: "kis lak áll a Nagy Duna mentében" - írta Távolból című versében 1843-ban. Legismertebb itt írt költeményei a Füstbement terv és az Egy estém otthon.

Az emlékhelyet elhagyva feltekerünk a gátra, ...

...  jobbra tartunk ...

... a kerékpárúton, ami egyben az EuroVelo 6 bringaút is.

A háttérben már a Pentele híd körvonala látható.

Turistautak randevúja: kell ennél több egy kerékpárosnak?

Jobbra egy játszótér pihenővel.

Az ismertetőtáblák (az egyiken a Duna-Tisza közén talált tarsolylemezekről tudhatuk meg többet, a másik Dunavecse látnivalóit mutatja be fényképekkel, GPS-koordinátákkal) elolvasása után balra, a városközpont felé vesszük az irányt.

Itt például nem sikerült jól a tájékoztatás.

A Sport utcán a Liszt Ferenc térre érkezünk, ahol ...

... jobbra fordulunk a Zrínyi utcába, ...

... itt találjuk a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt Petőfi bronz szoborportréját, amit 1948-ban készített Szandai Sándor.

Az iskola mellett áll a református templom, ...

... ami 1745-ben épült barokk stílusban, tornyát pedig 1832-ben emelték Hild József tervei alapján. Orgonájának megvásárlását Nagy Pál segítette, akinél Petőfi lakott 1844-ben.

A templommal szemközt a Hősök tere számos érdekességet tartogat.

Az I. világháborús emlékmű Weisze Béla dunavecsei szobrászművész alkotása.

A téren áll a Zarándok-szökőkút, közepén Európa egyik legnagyobb Zarándokkagylója, amit az El Camino útvonalába eső kőből Miguel Ángel Fandino Gondar készített Spanyolországban és Santiago de Compostelában szentelték meg.

Látványos kompozíció.

A négylevelű lóherét mintázó Artézi-kút.

A Makovecz Imre által tervezett II. világháborús és 1956-os emlékmű, amit 1991. október 23-án avattak fel.

A Fő út túloldalán álló Polgármesteri Hivatal épülete. Mivel jeleket nem találtam, kalandoztam egy kicsit a városközpontban.

A Millecentenáriumi Emlékparkban ...

... található Faun szobor az egyik legrégibb római mitológiai istent, Faunust ábrázolja, aki a termékenység istene, az erdők és a nyájak védelmezője. A mitológia szerint távol tartja, illetve kiűzi a rossz szellemeket az emberekből. A kútszobrot Boldogfai Farkas András készítette 1968-ban.

A park vörösfenyőit (Larix decidua) a homoródszentmártoniak hozták 1996 tavaszán a Hargitáról.

A parkban áll az 1945-ben készült szovjet emlékmű is.

A Fő úton található a Vikár Béláról elnevezett könyvtár.

A könyvtárral szemben a Művelődési Ház előtt áll a Vikár Béla tiszteletére emelt bronz emlékmű, ami Eskulits Tamás 1984-ben készült alkotása. Vikár Béla 1945-ben hunyt el Dunavecsén, kiváló népzenegyűjtő, etnográfus, a Kalevala műfordítója volt. Időközben feltűnik, hogy egy piros sáv turistajelzésen vagyok, így visszatérek a Hősök terére.

Ott végighaladok a sétányon, ami egy "Petőfi-stáció"...

 ... a költő Dunavecséhez kötődő versrészleteivel.

 A téren áll Petőfi egész alakos bronz szobra 2007-ből, Szűts Tamás alkotása.

A mészárszék, amit Petőfi édesapja, Petrovics István bérelt 1841 és 1844 között. Az épületben néprajzi-helytörténeti kiállítás, valamint Petőfi Sándor és Vikár Béla emlékkiállítás látható.

A Fő út piros sáv jelzésén indultam tovább dél felé, így jutottam el a Honvéd utca és József Attila utca kereszteződésébe, ...

... ahol a zarándokút jelzése is meglett.

A Fő út és a Honvéd utca sarkán látható az Országzászló, ...

... amit 2010-ben állítottak a lakók.

Tőle nem messze áll a Rózsafüzér Királynője nevet viselő római katolikus templom, amit 2002-ben szenteltek fel.

A város legújabb cégére a templom kerítésén.

A József Attila utcán indulok tovább, ...

... a Duna töltésére vezet mindkét jelzés, ...

... de előtte teszek egy kis kitérőt a Zrínyi utcába Nagy Pál egykori házához, amiben Petőfi Sándor 1844-ben vendégeskedett. Az ebben az időszakban írt versei közül több szólt a házigazda lányához, Zsuzsikához.

Ismét a töltésen, de a táblával ...

... ellenkező irányban megyünk ...

... eddig a kereszteződésig.

Jobbra találjuk a zarándokszállást, ...

... udvarán a zarándokkaput.

Érdemes legurulni ...

... a Duna-partra.

A pihenő után ...

... vissza a kereszteződéshez, ...

... ahol az ásatások nyomán feltárt Árpád-kori falu rekonstrukciója, ...

... és témapark tekinthető meg.

Az ismertetőtábla Dunavecse történetében kalauzol minket a honfoglaláskortól a török hódoltságig.

A töltésen kerekezve hagyjuk el a várost ...

... a Pentele híd sziluettje által kísérve ...

... Apostag irányában.